Kőbányai Óvodás Sportnapok 2025 – I. | Sor- és váltóverseny

Idén immár 27. alkalommal bonyolítják le Kőbányán, a Kocsis Sándor Sportközpont szervezésében az Óvodás Sportnapokat.

Az öt állomásos rendezvénysorozat sor- és váltóversenyekkel vette kezdetét, 12 kőbányai óvoda részvételével.

A megjelenteket Dr. Mátrai Gábor Imre és Radványi Gábor alpolgármesterek köszöntötték.

2025. 02. 28.

40 éves a X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium | Almanach-bemutató

A X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium 1984-ben nyitotta meg kapuit, azóta generációk nőttek fel a falai között. Az intézmény nem csupán tudást adott diákjainak, hanem közösséget és hagyományokat is teremtett.

A 40 éves évforduló kapcsán a közelmúltban megjelent az iskola második almanachja, mely az elmúlt 15 esztendő (2009-2024) eseményeit öleli fel. A friss kiadványt bemutató – és egyúttal a jeles jubileumot ünneplő – rendezvényen rangos vendégek és egykori diákok egyaránt feltűntek.

2025. 02. 28.

Polgármesteri fogadóóra

Kőbánya Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a város 2025-ös költségvetését, amely hozzávetőlegesen 40 milliárd forint. Erről, és a Budapest főpolgármesterével, Karácsony Gergellyel folytatott többórás megbeszélésről is szó volt a D. Kovács Róbert Antal polgármesterrel készült interjúban.

2025. 03. 05.

Az egészség a cél: Wing Tsun kung-fu Kőbányán

Alighanem legfeljebb csak a bennfentesek tudják, hogy a kínai kung-funak az az iskolája, amelyet a néhai szupersztár, Bruce Lee is művelt, évtizedek óta Magyarországon is gyakorolható, és eljutott Kőbányára is. A szóban forgó Wing Tsun gyökerei azonban még régebbre nyúlnak vissza. Nemrégiben az egyik gyakorló csoportnál jártunk, ahol mesterekkel és lelkes tanítványokkal beszélgettünk.

2025. 03. 05.

A Magyar Parasport Napja – 2025- Sajtótájékoztató

A Magyar Parasport Napját 2018 óta, minden évben február 22-én tartják meg. Az idén nyolcadik alkalommal megvalósuló országos nap résztvevői köre 2025-ben a rehabilitációs intézetekkel bővült, amellyel a szervezők újfent szerették volna felhívni a figyelmet a fogyatékossággal élők sportolásának fontosságára.

Az idei programhoz kapcsolódó sajtótájékoztatónak – amelynek keretében parasportági bemutatót is tartottak – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Arénája adott otthont.

A parasport egyébként a 10. kerületben is jelen van a mindennapokban, támogatása Kőbányának is szívügye.

2025. 02. 21.

Beszélgetés Dr. György Bence István önkormányzati képviselővel

Dr. György Bence Istvánnal, Kőbánya 5. számú választókerületének önkormányzati képviselőjével beszélgettünk a közelmúltban a körzetét érintő aktualitásokról, célkitűzésekről, kihívásokról és nehézségekről, valamint lakossági igényekről és visszajelzésekről.

2025. 02. 21.

Testületi ülés- 2025.02.20.

Rövid összefoglalónk a Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 2025. február 20-i üléséről.

A tanácskozás egyik kardinális pontja az idei költségvetés volt, mely teljes konszenzussal került elfogadásra. Az ülést követően D. Kovács Róbert Antal polgármester kameránk előtt summázta a napirendi pontokhoz kapcsolódó gondolatait.

2025. 02. 21.

Vándortábor Konferencia 2025 – Eiffel Műhelyház

Az aktív Magyarországért felelős államtitkárság – partnereivel együttműködésben – idén 9. alkalommal szervez Vándortáborokat, melyeknek az a célja, hogy a diákok tartalmasan és élményekkel gazdagodva tölthessék el a nyári szünetet, miközben felfedezik hazánk természeti kincseit.

A Vándortábor Programban résztvevők számára a tapasztalatok, jó gyakorlatok megosztása, illetve kapcsolatépítés céljából minden évben megrendezésre kerül a Vándortábor Konferencia, melynek 2025-ben a Kőbányán található Eiffel Műhelyház szolgált helyszínéül.

2025. 02. 17.

hu_HUMagyar